Sportélettan

Ismét egy nagyon érdekes cikket találtam a Népszabadság csütörtöki mellékletében. Nagyon jól érthetően megírt cikk ezért nem próbálkoztam átírni és a saját szavaimmal megfogalmazni hanem közlöm a forrást.

Erőnek erejével – Sportélettan

Pillanatokon, ezredmásodperceken, orrhosszon, karcsapáson, mellbedobáson, az erő, figyelem totális koncentrációján múlik a győzelem….vagy a megsemmisítő vereség. Az élsportolók teste harcedzett gépezet, amelynek minden sejtjét tudományos kegyetlenséggel a sorsdöntő küzdelemre trenírozzák. Hol a határ?

Erőnlét, technika és tüdőkapacitás – sportáganként változó arányban, de ezekre van szükség a rekord teljesítményhez, olimpiai- és világcsúcsok megdöntéséhez.

Biomechanika

Tüdő, szív és izom – minden sportoló ezeknek a teljesítményét igyekszik feltornászni az egészséges maximumig, vagy egy kicsit a fölé. Sokk mindentől függ, hogy mennyire nevezhető fittnek egy atléta, de van néhány mérhető paraméter, ami pontosan tájékoztat a nyerési esélyekről. A legfontosabb ezek közül a VO2 max: a vér oxigénfelvételi képességének mérőszáma. Teljes terhelésnél – futó- vagy evezőpadon – mérik a versenyző pulzusát, a ki- és belélegzett oxigén és széndioxid mennyiségét. Ez alapján százalékban kiszámítják, hogy testsúly kilogrammonként hány milliliter oxigént képes a szervezet felvenni percenként. Egy átlagos felnőtt 30 százalék körül teljesít. Hetven százalék alatt szóba sem állnak versenysportolókkal. Olimpikon atléták és kerékpározók jócskán nyolcvan százalék felett vannak. A világcsúcstartó oxigénfaló embergép Espen Harald Bjerke sífutó 96 százalékkal. Ne felejtsük el, hogy ilyen teljesítményhez közel kétszázas pulzus, heves izzadás, szapora és mély légzés is jár. És még valami: szinte elviselhetetlen fájdalom.

Aerob és anaerob

A fájdalom az izomban keletkezik, és szoros összefüggésben van az oxigénfelhasználással. Alapvetően kétféle mozgást végzünk sportolás közben: az aerob erőkifejtés során a légzéssel bevitt oxigén elegendő ahhoz, hogy a tápanyagok elégetésével energiát termeljen a mozgáshoz. Ez kitartó, enyhe vagy közepes intenzitású aktivitásnál jelentkezik. Az anaerob erőkifejtésnél kevés idő alatt akkora izommunkára van szükség, amihez a legnagyobb tüdőkapacitás és VO2 max sem elegendő. Ilyenkor sejtszinten légszomj keletkezik, a hiányzó energiát gyorsan és hatékonyan maguknak az izomszöveteknek kell pótolni. Ezért szálkásak a hosszútávfutók, viszont nagy izomtömeg nélkül nem lehet sprintelni vagy súlyt lökni.

Az anaerob mozgásnak viszont ára van. Egyrészt csak rövid ideig működik, másrészt a hiányzó oxigént hamarjában pótolni kell – lásd hosszú lihegés zongoracipelés után –, harmadrészt az oxigénhiányos állapot és rendkívüli erőkifejtés hatására felszaporodnak az izomban a pozitív töltésű hidrogén ionok és a tejsav. Ez utóbbi részben felelős az izomláz kialakulásáért. A kiadós edzés után másnap jelentkező izomláz azonban fáklyásmenet az anaerob terhelésnek kitett izmok görcsös fájdalmához képest. Ha a tejsav nem tud gyorsan kiürülni a szövetekből, a fuldokló izmok a fájdalommal megállj parancsolnak, egyre kevésbé tudnak összehúzódni. Remegnek és blokkolnak a lábak és karok, mozdulatlanná dermed a hasizom. A sportorvosok szerint ennek a folyamatnak a testi és mentális szintű szabályozása, a fájdalomküszöb emelése és az izomblokk elodázása bizonyos sportokban legalább annyira kritikus, mint a nyers izomerő, a gyorsaság, a hajlékonyság, vagy a koordinációs és térérzékelő képesség.

Az a legény, aki állja

A magas tejsav-tolerancia és a fájdalomtűrés gyakran olyan sportokban növeli a siker esélyét, ahol egymást váltják az aerob és anaerob szakaszok. A rövidtávfutás például teljesen anaerob teljesítmény, viszont nincs ideje kialakulni a fájdalomnak – elég, ha az izmok oxigén nélkül is pumpálnak elég energiát az eszeveszett iramhoz. Ellenpélda a maraton és a kerékpározás, ahol hosszan tartó aerob tevékenység hatására szaporodik fel a tejsav és tartósan magas oxigénfelvétel szükséges. Ezzel szemben a legkeményebb küzdősportok – a birkózás, ökölvívás és a cselgáncs –, a tízpróba és az evezés összetett és alkalmasint kiszámíthatatlanul változó izommunkát követel meg. Képzeljünk el egy szoros földharcot, amiben minden izmot megfeszítve kell az ellenfelet legyűrni vagy szorításából kikeveredni; egy meglepetésszerű horog-felütés-egyenes sorozatot a szorítóban a harmadik menet közepén, amikor jártányi ereje sincs az öklözőnek; vagy a kétezres evezős páros hajráját. Ha az izomzatukra hallgatnának, ezek a sportolók bedobnák a törölközőt.

Az evezősök látványos példái annak, hogy az összetett mozgásformák mennyire sajátos testalkatot és terhelhetőségi képességet igényelnek. A kellő testmagasság, izomtömeg, a lábak hossza, és az izmok összetétele – a lassú- és gyors összehúzódású rostok megfelelő aránya – elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki sikerre pályázzon a kínzópadon. Álló helyzetből mozgásba hozni a hajót felér egy kétszázas sprinttel: anaerob tejsavképzés a javából. Aztán kitartóan evezni teljes sebességgel, bírni szusszal: kitartó, jórészt aerob erőkifejtés. És a végén a hajrában ráhúzni még egy lapáttal: fájdalmas anaerob erőbedobás kézzel-lábbal. Ez kétszáz kézi súlyzó emelésnek felel meg, bicepszből, térdtől vállhoz, miközben guggolásból felállást is végzünk tempóra, a sorozat elején és végén kicsit nehezebb súlyzóval. Nézni felemelő, átélni fájdalmas. A célvonalon elsőként átsuhanni – az viszont mindenért kárpótol.

Cooper teszt

Dr. Kenneth H. Cooper nevét nem övezi feltétlen tisztelet az iskolások körében – aki már lihegett Cooper futás után, az soha el nem felejti. Viszont a róla elnevezett, eredetileg katonák fittségét mérő teszt segítségével laborvizsgálat nélkül belőhetjük a saját VO 2 max értékünket. Elég megmérni, hogy hány métert vagyunk képesek teljes erőbedobással futni tizenkét perc alatt, az értékből kivonni 505-öt, majd azt elosztani 45-tel. Az érték hozzávetőleges, és a Cooper-teszt teljesítését is csak edzett, rendszeresen sportoló felnőtteknek ajánlják!

Antropometria

Az élsportba bekerülni csak korai és jó döntéssel lehet. Ha valaki nem versenyszerűen akar sportolni, akkor sem árt a saját alkatának és habitusának megfelelő szakágat választani. Egyszerű vizsgálatokkal ma már a sportorvosok pontos javaslattal segíthetik az egyéni alkatnak legmegfelelőbb sportág kiválasztását. A sportantropometriai felmérés során a testsúly és testmagasság mellett 24 ponton mérik a csontszélességet, a bőrredők vastagságát, a testrészek kerületeit, a váll, a csípő és a mellkas szélességét. Ezek alapján már hétéves kortól előre megállapítható a felnőttkorban várható testalkat, a zsigerek, csontok és izmok aránya és tömege.

Sportválasztó

Az antropometria jó támpontot ad a döntéshez, de a puding próbája mégiscsak az evés. A XI. Budapesti Nagy Sportágválasztó rendezvényén nyolcvan sportágat lehet kipróbálni, mielőtt a szülők és gyermekek elkötelezik magukat valamelyik mellett.

forrás : NSZ2012/8 Egészség melléklet

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.